Főoldal Horgásztavak I.Strike Pro – EuroHorgász Parti Pergető Kupa

I.Strike Pro – EuroHorgász Parti Pergető Kupa

 

 

         Strike Pro – EuroHorgász Parti Pergető Kupa Nagybivalyos.

 

 

 

 

2010. November 13.-án szombaton került megrendezésre az EuroHorgász Magazin szervezésében év utolsó

pergető versenye, Nagybivalyoson.A remek helyszínnek köszönhetően sikerült egy új rekordot felállítani,

már ami a nevezők létszámát illeti. A versenykezdésre 73 mindenre elszánt versenyző várta izgatottan

a sorsolást majd a kezdés időpontját!

 

 

Az ország szinte valamennyi pontjáról érkeztek versenyzők, de a határon túlról a Horvát válogatott is nevezett a nem minden napi megmérettetésre! Nem csak a nevezők létszáma az időjárás is rekorddal rukkolt elő a verseny napjára. Sorsolás közben minden versenyző megkóstolhatta a kiváló minőségnek örvendő Bolyhos ágyas pálinkáit. A bátorító nedű elfogyasztása és az indulási sorrend kisorsolása után minden versenyző kiautózott a versenyhelyszínére, hogy a kihúzott sorszám szerint elfoglalják a rajthelyeket.

 

A páros számot kihúzók az S-II felső taván, a páratlan számot kihúzók pedig az Alsó tavakon foglalhatták el a számukra kedvezőnek tűnő helyszíneket. A verseny felénél helyet cseréltek a versenyzők, így mindenkinek volt lehetősége arra, hogy a nagyhalas vízen versenyezzen!

Bevallom őszintén nagy reményekkel indítottuk el a versenyt, hiszen még mélyen bennünk élt az augusztusi versenyünk alatt megfogott 101 ragadozó élménye! A versenyzők felszereléseit nézegetve, láttam, hogy nagyon felkészültek a mai versenyre hogy megküzdjenek egy igazán termetes csukával.

 

A kezdés nem is volt rossz, hiszen az S-II nagyhalas vizén hirtelen elcsíptek két darab szép példányt a csukák közül, de sajnos a jó folytatás nagy megdöbbenésünkre és a versenyzők szomorúságára elmaradt! A verseny félidejéhez érve most a páratlan számot kihúzók próbálhattak szerencsét az S-II felső nagyhalas vizén. Talán az ilyenkor szokatlanul magas hőmérséklet vagy a még könnyen megszerezhető természetes táplálék okozhatta , de a csukák valahogy ezen a versenyen nem igazán értékelték a bevetett műcsalik sokaságát!A verseny utolsó órájához közeledve már lehetett érezni a versenyzőkön, hogy tudatában vannak azzal a ténnyel , hogy ezen a versenyen akár egy nagyobb hallal is lehet nyerni. A kitartás egy ilyen versenyen elengedhetetlen, hiszen bármelyik pillanatban „beugorhat" egy nagyobb csuka, ami talán a dobogóra is elég lehet. Nagy Róbert versenyeink állandó látogatója jól ismeri ezt a vizet, és fogása is azt bizonyította, hogy a kitartás fél siker még akkor is, ha a halak éppen nem a legjobb étvágyuknál vannak. Neki a verseny végét jelző dudaszó elhangzásakor érkezett az áhított fogás egy 59cm-es csuka személyében. Mivel a műcsali a lefújás pillanatában már a vízben volt így a versenyszabálynak megfelelően a hal megfogása, ha az utolsó pillanatban is történt, érvényes volt! Papp Gábornak és Vas Zoltánnak sikerült csak 2db fogást felmutatni így tudtuk, hogy közöttük dől el az első helyezés sorsa! Mint ahogy már az előbb említettem egy nagyobb csuka akár dobogót is jelenthet, Romek György 85 cm –es halával, joggal bizakodhatott a dobogó harmadik fokára és a legnagyobb hal kategória győztesének kijáró elismerésre.

 

A verseny végét jelző dudaszó után, mindenki visszavonult a halőrházhoz, hogy elfogyassza az ebédet és egy kicsit kifújja magát az eredményhirdetésig. Sokáig nem tartott Nagy Sándor tógazdának az eredmények kiszámolása mivel a verseny végére mindössze 12 versenyzőnek sikerült halat fogni. Valamennyi versenyző egy ajándékcsomagot vehetett át Darázs Ádám 5x Közép-Európa legerősebb emberétől, aki egyben a Strike Pro teszthorgásza is. A győztesek a versenykiírásnak megfelelően tetszés szerint válogathattak a kiváló minőségű wobblerekből a részükre járó darabszám erejéig. Ezen a versenyen a nagybivalyosi tórendszer egy teljesen más arculatát mutatta, ezzel sok pergető horgászt megfosztva a fogás élményétől. Bízunk benne, hogy ez a verseny nem törte meg a horgászok versenyzés iránti lendületét és a következő évben is velünk tartanak ,hogy együtt szerepelhessünk egy remek versenyen vagy akár egy versenysorozaton. A versenyről filmet készített az EuroHorgász TV Magazin stábja /Szabó Ádám és Kerekes Sándor / amely hamarosan látható lesz Fishing And Hunting csatornán, valamint az EuroHorgász és a Horgászbázis weboldalain is!

 

 

                                                        A verseny végeredménye:

 

 

                                                         I. Papp Gábor              Csuka :75 cm és 61 cm - 156 pont

                                                        II. Vas Zoltán               Csuka :64 cm és 60 cm - 144 pont

                                                       III.Romek György        Csuka :85 cm                      95 pont

 

 

                                                   A verseny legnagyobb hala: Romek György: Csuka:85 cm!

 

A verseny támogatói:

Fisch Kft-Strike Pro

EuroHorgász Magazin

Kalapeca.eu

Horgászbázis

Bolyhos és Fia Bt.

Hart Kristály

 

Kép és szöveg : Kalacsi János

Megosztás a facebookon